Milyen az olyan???

Hadd ne részletezzem, hogy mennyire rosszkülsejű fiú lépett oda hozzám az utcán. Egy receptet nyomott az orrom alá:
- Ne haragudj, tudnál segíteni?

Az ilyenkor használatos mondatok egyikét bevetettem, mire ő:
- De nem olyan segítséget kérek... Ezt szeretném kiváltani, ha Te is hozzájárulsz.

Otthagytam, viszont továbbra sem tudom, hogy mi a különbség az olyan és a nem olyan segítség között.

Találó...

"Emlékezés nélküli városban járok..."

Életképek - Gyerekszáj

6-7 év körüli kislány és kisfiú kórusban kiabálják a Tesco-s buszon a lakcímüket:
KISKUNFÉLEGYHÁZA, ASZTALOS JÁNOS UTCA 12......

Rájuk szól az apjuk, miközben kimutat az ablakon:
- Kicsit hallkabban! Amúgy meg inkább azt mondjátok meg, hogy kinek a szobra az ott?
- HÁT A FERI BÁCSIÉ.
- És melyik Feri bácsié?
- A MÓRA FERI BÁCSIÉ.

209

Azt kívántam bárcsak megint betompulnék, de nem emlékeztem, hogy azelőtt ezt hogy értem el. A rémálom kezdett egyre jobban idegesíteni, és elérte, hogy azokra a dolgokra gondoljak, amik fájdalmat okoztak nekem. Nem akartam emlékezni az erdőre. Még amikor a képektől reszkettem, éreztem, hogy a szemeim megtelnek könnyekkel, és elkezd fájni a mellkasomon tátongó lyuk pereme. Levettem az egyik kezemet a kormányról, és próbáltam vele a mellkasomat fogni, hogy egy darabban maradjon. „Olyan lesz, mintha sosem léteztem volna.” A szavak végigsuhantak a fejemben, teljesen eltértek attól a tökéletes tisztaságtól, ahogy a hallucináció alatt hallottam őket. Csak szavak voltak, hangtalanok, mint egy nyomat a papíron. Csak szavak, de a lyukat szélesre feszítették, és beletapostam a fékbe, mert tudtam, hogy nem szabad vezetnem, amíg ez az állapot el nem múlik.Összegörnyedtem, arcomat a kormánynak nyomtam, és próbáltam a tüdőm nélkül lélegezni.Nem tudom ez mennyi ideig tartott. talán egy nap, évek múlva - ha már a fájdalom annyira enyhül, hogy már talán el tudjam viselni - vissza tudok majd emlékezni arra a néhány rövid hónapra, amik az életemben a legjobbak voltak. és ha lehetséges az hogy a fájdalom annyira enyhüljön, hogy ezt megtehessem, biztos voltam benne, hogy annyira hálás leszek azért, mint amennyire hálás voltam azokért, amiket adott nekem. Többet, mint amennyit kértem, többet, mint amennyit érdemeltem. Talán egy nap majd így fogom látni.De mi van akkor, ha ez a lyuk sosem lesz jobban? Ha a szélei sosem gyógyulnak be? Ha a sérülés végleges és visszafordíthatatlan?Szorosan összeszorítottam magamat. Mintha sosem létezett volna, gondoltam kétségbeesetten. Micsoda hülye és lehetetlen ígéret? Ellophatja a képeimet és visszakaphatja az ajándékait, de ez nem csinálna vissza mindent olyanra, mint amilyen azelőtt volt, hogy megismertem. A fizikai jelek voltak a legjelentéktelenebb részei az összefüggésnek. Megváltoztam, belülről már teljesen felismerhetetlen lettem. Még kívülről is máshogy néztem ki, az arcom beesett, és teljesen fehér, a lila karikákat kivéve amiket a rémálmok hagytak a szemem alatt. A szemeim sötétek voltak a sápadt bőrömhöz képest - ha szép lennék és távolról látnám magamat - elmehetnék vámpírnak is. De nem voltam szép, és valószínűleg inkább egy zombihoz álltam közelebb.Mintha sosem létezett volna? Ez őrültség. Ez egy olyan ígéret volt, amit sosem tudott volna betartani, egy ígéret, ami abban a pillanatban megtört, ahogy kimondták.A fejemet a kormánynak ütögettem, hogy eltereljem magam az élesebb fájdalomtól. Butának éreztem magam, amiért aggódtam azért, hogy megpróbáljam betartani az ígéretemet. Hol van értelme annak, hogy egy olyan ígérethez ragaszkodunk, amit a másik fél már meg is szegett? Kit érdekelt, ha vakmerő voltam és ostoba? Nem volt okom hogy elkerüljem a vakmerőséget, és arra sem hogy ne legyek ostoba. Szárazon nevettem magamnak, még mindig levegőért kapkodva. Vakmerő a döntésekben - na ez egy reménytelen dolog volt...A sötét humor elterelte a figyelmemet a fájdalomról. Már könnyebben lélegeztem, és már hátra tudtam dőlni a székben. Annak ellenére, hogy hideg volt, a homlokom tele volt izzadtságcseppekkel.Próbáltam a reménytelen javaslatomra koncentrálni, hogy megóvjam magam a kínzó emlékektől. vakmerőnek lenni a döntéseknél sok kreativitást igényel - talán többet, mint ami nekem van. de azt kívántam, hogy bárcsak lenne valamilyen mód. talán jobban érezném magam, ha nem próbálnék egy megtört megállapodásba kapaszkodni minden erőmből.

(Stephenie Meyer)

Asszem...

Asszem, a következő napokban ismét megszaporodik a publikálásaim száma... ami nem feltétlenül jelent jót. Legalábbis nekem.

Bé! Arthur Golden-tól

Előző estén gondolkodtam el azon, mi lesz, ha az elnök életem végéig nem vesz tudomást arról, milyen szerepet játszik az életemben. Másnap reggel alaposan átnéztem a kalendáriumomat, hátha találok benne valami utalást arra, hogy az életem nem fog céltalanul eltelni. (...) Amikor a lenyugvó nap fényében hazafelé tartottam, majdnem elgázolt egy katonai teherautó. Ekkor kerültem életemben legközelebb a halálhoz. Amikor másnap reggel megnéztem a kalendáriumomat, kiderült, az veszélyesnek mondta a Patkány irányába való haladást, márpedig a bolt éppen abban az irányban feküdt. Engem csakis az elnökkel kapcsolatos jelek érdekeltek, és ez a figyelmeztetés elkerülte a figyelmemet. Ebből rájöttem arra, milyen veszélyes, ha csak az foglalkoztat bennünket, ami hiányzik. Emiatt ilyesféle kérdésekre nem keresünk választ: Mi lesz, ha életem végéig egy olyan férfi foglalkoztat, aki sohase fog közeledni hozzám? Milyen elviselhetetlen lesz akkor a gondolat, hogy azért, mert örökké csak az elnök foglalkoztatott, sohasem éreztem az ételek jó ízét, nem láttam igazán azokat a szép helyeket, ahol jártam. Ha viszont kivetem őt a gondolataimból, vajon nem lesz-e nagyon sivár az életem? Akkor biztosan olyan leszek, mint az a táncos, aki gyermekkora óta gyakorol egy táncot, amit sohasem fog előadni.

VÉGE

Örökre...

Életképek - TérképÉsz

30 körüli nő telefonál a Tiszaparton:
- ... Fordítani kellett volna a térképen, de tudod, én nem értek hozzá. Így nem értem ide időben. Taxiba pattantam, most vagyok itt....

Életképek - Gyerekszáj

Bölcsődés kisfiú száll fel anyukájával a vonatra. A gyerek leül, körbe-körbe nézelődik, majd megkérdezi:
- Anya, hová lett a vonat?
- Felültünk rá.
- Igen?