Halk morajlás hallatszik a messzi távolból... a lelkem az. Az ősi, izzó tenger ismét zavaros. Nincs benne élet, csak a felkavart iszap és hordalékdarabok keresik a helyüket. Újra és újra megpróbálnak a felszín felé törni, hogy oxigénhez jutva életre keljenek. De van valami hihetetlen, megmagyarázhatatlan erő, ami mintegy páncélként lefedve a rothadó szagú mocsarat, útját állja minden kísérletnek. Erő, ami immáron nem belőlem táplálkozik. De KELL!
Jó érzés. Kellemes. Felszabadult. Hiszem, hogy végső soron minden és mindenki a helyére kerül. Többé nem leszek gyenge...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése